Odaadtam én mindenem…
s könyököm elengedte levét
a kietlen mezők fűszavának.
Ottmaradtam félidegen
s öröklött elegancia szemét
tűzték ékként kopjafákra.
Itt lebeg még… köd ölelte
mellét fagyott faragásnak.
Ott, s akkor megrekedtem.
Kik feledték bőr kötetbe
zárt betűket, tavat ástak.
Mélyet, amilyet én kerestem.
Belefér minden könnye anyámnak.
Én… én cseppenként menteném
ha örömet adnak helyettem.
Odaadtam én mindenem…
nincs már nekem semmi másom,
gyöngyöt kérnek szívtelen
szelek, de nem találom.
Nem feszítem már kagylók
száját s alusznak köröttem
a szirének hajai.
Többé nem csapdosom megácsolt
zongoráját sóhajtozó Isteneknek,
nem érdekelnek
Delonaran szavai.
Megjegyzés: 2009. március 9.
Fűszavak…
2010.03.08. 14:22 FeherDavid
Szólj hozzá!
Címkék:
A bejegyzés trackback címe:
https://telepiversek.blog.hu/api/trackback/id/tr831818983
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.